Hónapfordulónk van. Eddig lehoztam összeveszés nélkül, ami nem semmi, mert olyan tervekben kell támogatnom és valahogy véleményt is mondani, amivel nem értek egyet. Ilyenkor, ha elmondom neki az őszinte véleményem, akkor általában az a reakciója, hogy erőszakos vagyok, vagy kiakad és felcsattan, hogy "tehát minden SZAR amit csinálok".
Egyelőre most nincs semmi ilyesmi, viszont elvonult olvasni a másik szobába magányosan. Nem akarom nyomasztani, hogy van-e valami baj. Mindig ezt csinálom és mindig kiakad, hogy "jaj, nem lehet egy perc nyugtom sem". Most megpróbálom azt, hogy tényleg hagyom, de félek, hogy ez később visszaüt még. Meglátjuk. Igyekszem tisztelni a terét. 

Tegnap szuper napunk volt, ami ma reggel folytatódott. Ilyenkor szokott a semmiből valami rossz jönni. :(

Tartalmas hétvége volt, sok nevetéssel (lefestettük egymást), szuper szexszel, bújással, stb. Ma reggel is folyatódott a jó vibe. Még az sem érdekel, hogy a kezdeti “ki kíván előbb boldog hónapfordulót” játék annyira redukálódott részéről, hogy már egy kedves kis üzenetet sem hagy eldugva sehol a lakásban. Jól esne egy-egy ilyen apró gesztus néha azért, de alapvetően most nagyon jól érzem magam a bőrömben. Kár, hogy ez nem szokott sokáig tartani.

Tényleg nagyon szeretem, hogy húzzuk egymást, de kezd kicsit sok lenni és túltolja. Főleg úgy, hogy pozitívum meg szinte nincs. És ez napi szinten ismétlődik.

Negatív dolgok:

- hogy hogyan mondom az “sz” betűt
- nem állok ki magamért
- nem vagyok erős, csak izmos
- “tolom a nyálam”
- varjú-képem van
- nincs állam
- puckos fejem van
- idegesítő vagyok
- nem teregetek jól
- agyára megyek
- buta vagyok
- szarul intézem a dolgaim
- vannak dolgok, amiket többször mesélek el sajnos

Pozitív:

- …eh

Szeretetmegvonással büntetni az egyik leggonoszabb dolog a világon. De az érzelmileg elérhetetlen emberek gyakran tesznek így. Mindig talány, hogy mikor és mennyi figyelmet szentel nekem.

Utálom a játszmázást. Ma délután összevesztünk. Szó nélkül elment aludni, de mivel egész nap puskaporos hordó hangulat volt, nem tudtam, hogy most rám haragszik-e, vagy mi a baj. De nem jöttem utána, mert abból mindig kiakadás van. Szóval írtam neki messengeren a konyhából, hogy jól van-e? Erre kaptam a lebaszást, hogy aludt 3 percet és gratulál, hogy felkeltettem. Bocsánatot kértem, remélve, hogy ezután lenémít, de nem: “még ír geci” felkiáltással válaszolt. Ezután nem írtam.

Elindultunk a randira és őt ismerve már annak is örülnöm kellett, hogy elindultunk. Viszont kézenfogva sétálni nyilván nem lehet ilyenkor. Sőt, kb. másfél méterre sétált tőlem. A dolog non plusz ultrája az volt, amikor ő tartotta ezt a távot, majd hosszad csend után megkaptam, hogy “rátolsz a parkoló autókra?”, akikor túl közel merészkedtem. Ez nevetséges és gyerekes büntetés.

De ezt sem mondhatom, mert szerinte ez nem büntetés, csak ilyenkor haragszik és nincs kedve hozzám. Szerintem ezek nem normális dolgok, hogy ennyire szélsőségesen viselkedik és ennyire a semmiből, megint maxra járatva. De persze tudom, még örüljek, hogy nem mondta le a randit.

Beszéltünk a dologról, hogyha szól egy fél mondatot, hogy ledől aludni, akkor nem írtam volna. Vagy ha lenémítja a telót, mint minden alvásnál, akkor sem. De ez neki kiakasztó, hogy nem mehet el szó nélkül aludni. Bakker, együtt élünk. Ráadásul ott vab a ruhaszárító a hálóban és mostam, tudta, hogy teregetnem kéne. Neki meg ebből az jön le, hogy engedélyt kell kérnie. Holott nem erről van szó, de ha én eltűnnék szó nélkül, akkor kiakadna, hogy hisztizem meg drámázok.

Nehéz magamra erőszakolni az elvet, hogy valójában nem direkt van szeretetmegvonás és nem büntet, hanem “csak” nincs kedve hozzám. Nem tudom, nekem ez nem oké. Lehet, hogy van akivel ez menne neki, de nekem ez gáz. Szerintem nem így kellene együtt élni, de persze nem kisarkítva, mindent jelentve.

Mint a Kölyök cipője. Nem tartottam jó ötletnek fehér cipőt venni egy 15 éves tininek, főleg annak a tükrében, hogy tényleg kajla, hebrencs és nem vigyáz a cuccaira. Este szép titokban le is takarítottam a 2 hetes mocskot róla, mert ha E kiszúrja, abból újabb lebaszás lesz. De nem bírálok, nem szólok.

Főleg így, hogy már ott tartunk, hogy nem kérdezhetek semmit. Megint mártírkodás és túlzás lehet, de nem tartom normális dolognak, hogy le kell harapnia a fejem mindenért. Ma felhúzott térdekkel ült, a keze pedig a térdhajlatába volt bedugva, én meg csak megkérdeztem, hogy “fázik a kezed?”. Erre jött a szokásos “jaj hagyjál már a hülyeségeiddel, mit kell ilyen baromságokat kérdezni?! Inkább maradj csendben, ha csak bugyutkaságokat tudsz kérdezni”…és csak állok és nézek, hogy most tényleg így kell reagálni? Tényleg ennyire bosszantó vagyok? Akkor mégis minek van velem?

Ma reggel elmentem gyógyszertárba Kölyök gyógyszeréért, amit manapság alig lehet beszerezni, de nekem sikerült. Hazafelé reggelit vettem, közben felhívtam a futárt, hogy a várt csomagot tegye be a villanyóra szekrénybe. Ő felajánlotta, hogy fussunk össze útközben és odaadja. Bevásárlás után találkoztunk is, örültem, hogy hamarabb megvan a festő felszerelés. De közben volt a másik futár egy utánvétes csomaggal is nálunk, E meg hívott, de nem vettem fel. A gond ott volt, hogy második hónapja nincs bankkártyája, mert egy csalás miatt letiltotta. Emiatt nálam van minden fizetési lehetőség, ő meg hívott volna, hogy mi legyen. Nem tudtam felvenni, de már azonnal kaptam a lelki terrort, hogy mi lenne, ha baj lenne és “hol a faszban vagy?”. Persze ezt is megoldottam, felhívtam ezt a futárt is, vele is lent az utcán találkoztam és kifizettem a csomagot. Aztán siettünk, mert délre moziba kellett érni. Azt persze senki sem kérdezte, hogy én meg tudom-e oldani a mai napot egyáltalán. Főleg, hogy múlt héten is volt egy day offom, meg szerdán is és szinte ma is. Persze megoldom örömmel és szívesen, meg segített is kiteregetni végre, de egy kis figyelmesség jól esne gyakrabban.

Vajon ha nem lennék, akkor utólag értékelne? Ahogy eleinte beszélt rólam, velem, az nagyon jó volt: "fogalmad nincs, mondhatni fogalmatlan vagy, hogy mennyire jó vagy" és társai. Azóta mi van? Kontrol mánia, bármi amit csinálok az rossz, beleköt mindenbe, ő mindent jobban tud és a törekvésem devalválja teljesen azért, mert néha valami nem sikerül elsőre jól, vagy mert nem úgy csinálom, ahogy szerinte jó.

De ha ő hibázik, az soha nem probléma.
Én rendszeresen megkapom, hogy elöl maradnak a gyümölcsök a pultok és megrohad. Én soha semmilyen gyümölcsöt nem tettem a hűtőbe, mindig a pulton tartottam, mert a boltban sincsenek hűtve (1-2 kivételtől eltekintve). 
Ezért mindig lecsesz, hogy pazarlás és "gratulál".
Mindeközben ő is minden nap elsétál a pult mellett és látja, hogy ott vannak a szóbanforgó termények, amiket igazán eltehetne ő is.
Ezen a szinten voltam én is 4-5 évvel ezelőtt még. Hagytam, hogy a másik hibázzon és utána ráolvastam. Nem egyszerűbb ilyenkor eltenni? Vagy akkor legalább szólni. Normálisan.

Vagy egyszerű példa, de ma ráborította a moziban Kölyökre a kólát, ami miatt foltos lett a kabátja és a nadrágja. Ezen jót nevettünk mindannyian. De azon már nem nevetett, hogy M a nadrágjába törölte a popcornos kezét és maszatos lett. Már hagyományosnak mondható rage-be kezdett, hogy nem vigyáz a cuccaira, hogy néz ki és "nagyon elege van belőle már". Rossz ezeket látni, hallgatni. :(
Nincs benne tolerancia mások hibái iránt, pedig klisé, de senki sem tökéletes. Ő sem az, de így szeretem, ez így lenne normális.

Tök jó napunk volt. De megint sikerült nulláról százra pörgetnem, pedig nem akartam nyilván.

Láttam egy tök menő lámpát az új kecóba és a következő beszélgetés zajlott le köztünk:

- A hálóba megvan már a lámpa amúgy?
- Elküldtem már, nem küldted neki tovább, mi?
- De igen, csak nem emlékeztem rá.
- Szóval nem küldted el...jó, keresd akkor vissza az e-mailek között. Nekem nehogy feltegye azt a modern szart, gratulálok, hogy nem küldted el.
*keresem*
- Nincs meg, mi? 
- De, megvan.

Bocsánat az nincs, amiért egyből a torkomnak ugrik.

Így érzem magam.

Nincsenek szem előtt tartva az én igényeim, szinte mindig hozzá kell alkalmazkodni, hogy ne menjek az agyára, ne akadjon ki. Példa: ne mászkáljak a lakásban amíg a kádban van. De azért legyen rend a konyhában, legyen elmosva elég pohár. Vagy ne teregessek a közösen tölthető időben, de azért mindig legyen minden póló tiszta. Múltkor kimostam mindent, de tényleg annyira mindent, hogy üres volt a szennyes. Ez volt hétfőn. Ma pont az a póló hiányzott neki, ami volt rajta ebben a pár napban. Aztán persze előkerült, ledobva egy sarokban. Mire megjegyezte, hogy nagyon gyűröttel a cuccaink. Mondja ezt egy olyan lány, aki egy forgószékre ledobott ruhakupacból öltözködött korábban.

Le van szarva, hogy nekem igényem lenne több bújásra, ölelésre és ha nem kapom meg, akkor én megyek oda. De most telibe megkaptam, hogy ez nem férfias. Bakker, újra ez a karma…én is mondtam H-nak ilyeneket anno, hogy nem nőies X és Y dolog a viselkedésében. 

Ma reggelire csinált gofrit, ez cuki volt tőle! Nagyon kellenek ezek, nagyon hiányoznak az apró gesztusok: kis üzenetek, figyelmességek. 

Mártír hisztinek hangzik, de tényleg.

Egész jó vibe volt az elmúlt pár napban, de ma megint le lettem baszva nulláról százra. Elhatározta, hogy festeni szeretne. Én iszonyatosan tehetségesnek látom írásban és rajzban, szóval igyekeztem nem túlságosan lelkesnek lenni, mert azt utálja. “Túltolom”, ahogy ő mondja. Így csak annyit mondtam, hogy örülök neki, remélem örömét leli majd benne, mert nagyon tehetséges.

Itt borult a bili, mert ő ezek miatt azt érzi, hogy nyomást helyezek rá, emiatt nekem köszönhetően el is ment a kedve az egésztől. Majd miután ezt hozzám vágta, elment aludni.

Értem, hogy lehet túltolom a lelkesedést, de ez a reakció és hibáztatás nem fair.

Összevesztünk. Sorozatozás közben 2x próbáltam meg rámászni. Egyszer visszautasított, mert túl gyors vagyok, másodjára pedig azért, mert túlságosan “tornagyakorlatos” voltam. És itt borult a bili. Elmondtam, hogy nem tudom, hogy hogy közeledjek felé, már nem is merek, mert mindig eltolt, visszautasít. Ezen felháborodott, hogy rátolom az egészet. Itt gyorsan közbevágtam, hogy tudom, hogy szar szitu van, sok a stressz és próbálok megértő lenni, nem akarok tapintatlan lenni. Erre visszadobta a labdát, hogy hát pedig mindig rosszul időzítek, ha pedig neki van kedve, akkor meg bénázom. Katasztrófa vagyok.

De pozitívum, hogy legalább elmondhattam amit akartam, miután megkértem rá, hogy hallgasson meg. Ez nagy dolog. Nem tudom, hogy hogy fogunk túljutni ezen a válságon.