Szeretetmegvonással büntetni az egyik leggonoszabb dolog a világon. De az érzelmileg elérhetetlen emberek gyakran tesznek így. Mindig talány, hogy mikor és mennyi figyelmet szentel nekem.
Utálom a játszmázást. Ma délután összevesztünk. Szó nélkül elment aludni, de mivel egész nap puskaporos hordó hangulat volt, nem tudtam, hogy most rám haragszik-e, vagy mi a baj. De nem jöttem utána, mert abból mindig kiakadás van. Szóval írtam neki messengeren a konyhából, hogy jól van-e? Erre kaptam a lebaszást, hogy aludt 3 percet és gratulál, hogy felkeltettem. Bocsánatot kértem, remélve, hogy ezután lenémít, de nem: “még ír geci” felkiáltással válaszolt. Ezután nem írtam.
Elindultunk a randira és őt ismerve már annak is örülnöm kellett, hogy elindultunk. Viszont kézenfogva sétálni nyilván nem lehet ilyenkor. Sőt, kb. másfél méterre sétált tőlem. A dolog non plusz ultrája az volt, amikor ő tartotta ezt a távot, majd hosszad csend után megkaptam, hogy “rátolsz a parkoló autókra?”, akikor túl közel merészkedtem. Ez nevetséges és gyerekes büntetés.
De ezt sem mondhatom, mert szerinte ez nem büntetés, csak ilyenkor haragszik és nincs kedve hozzám. Szerintem ezek nem normális dolgok, hogy ennyire szélsőségesen viselkedik és ennyire a semmiből, megint maxra járatva. De persze tudom, még örüljek, hogy nem mondta le a randit.
Beszéltünk a dologról, hogyha szól egy fél mondatot, hogy ledől aludni, akkor nem írtam volna. Vagy ha lenémítja a telót, mint minden alvásnál, akkor sem. De ez neki kiakasztó, hogy nem mehet el szó nélkül aludni. Bakker, együtt élünk. Ráadásul ott vab a ruhaszárító a hálóban és mostam, tudta, hogy teregetnem kéne. Neki meg ebből az jön le, hogy engedélyt kell kérnie. Holott nem erről van szó, de ha én eltűnnék szó nélkül, akkor kiakadna, hogy hisztizem meg drámázok.
Nehéz magamra erőszakolni az elvet, hogy valójában nem direkt van szeretetmegvonás és nem büntet, hanem “csak” nincs kedve hozzám. Nem tudom, nekem ez nem oké. Lehet, hogy van akivel ez menne neki, de nekem ez gáz. Szerintem nem így kellene együtt élni, de persze nem kisarkítva, mindent jelentve.
