Nem sikerült a mai napot kibekkelni veszekedés nélkül.

Színházba készülődés közben hülyéskedtünk, E pedig megpaskolt ott lent. Mondtam neki, hogy ne viccelődj vele, tessék komolyan venni. Mondta, hogy ennyi libidóval örüljek, hogy hozzám ért ennyire is. Erre megkérdeztem, hogy komolyra fordítva a szót, velem van a baj? A válasz a szokásos “jaj most ezt miért kell?” volt… :( Egyszerűen ez van mindig, ha az érzéseimről beszélek. Mindig le van söpörve az asztalról. Sőt, még én nem vagyok megértő, hiszen gyűlöl itt lakni és stresszes. Megértem, én is. De pont a szex lenne az egyik dolog, ami egy alapvető szükséglet. És nem, nem a szexet kívánom, hanem őt, a vele való szexet. Mindegy türelmes leszek.

Hazafelé is összevesztünk. Közölte, hogy az esküvő előtti egy hónapot külön akarja tölteni, mert így nem tud lefogyni, hogy együtt vagyunk állandóan. Én ezt nem tartom jó ötletnek, de ezen már túl vagyunk, elfogadtam, csinálja. De attól még én tényleg szexinek és gyönyörűnek látom őt, amit szoktam is neki mondani. Na, most erre határozottan rám förmedt, hogy még egyszer el ne mondjam, mert ő undorítónak érzi magát és ne bosszantsam.

Mondtam neki, hogy ezt válasszuk szét: nem azt mondom, hogy ne fogyj, mert így vagy nekem tökély. A legfontosabb, hogy ő jól érezze magát a bőrében és ha fogyni akar, akkor támogatom. De attól még, ha ránézek és rajtfilmes szívecskék jelennek meg a szemem helyén, akkor hadd mondjam már el, hogy gyönyörű.

Ellenben ő erre visszavágott, hogy 75 kiló vagyok és az nagyon kevés, nagyon gáz. 175 centi magas vagyok. Viszonylag izmos (nem nagyon, de az átlagnál jobban), kis váll, néki kar, enyhén kockás has. És én így jól érzem magam a bőrömben nagyon. Ő azt mondta, hogy ez akkor is gáz, kéne rám 10 kiló. Ez ugyanúgy body shaming és geci szarul esik. Pláne így, kontextusba helyezve.