A hangulat még mindig jó, bár vannak dolgok amivel időről időre kibillent a zenből, de hát kivel nincs ilyen?
Úgy érzem megnyertem magamnak a karmám és ő pont olyan velem sokszor, mint én voltam H életében.

Nagyon hanyag, rendetlen és trehány. Amivel nincs baj, mert elpakolok utána. Bár nem azért csinálom, hogy megköszönje, de az azért ilyenkor kifejezetten vérlázító, hogy még rám is förmed, hogy ne pakoljak. Ilyenkor meg kell várnom, hogy elaludjon és addig pakolok. Magamnak könnyítem meg, hogy nem kell reggel ezzel foglalkoznom.
Közben jön-megy, kinyit dolgokat, összeken mindent, dobozt, csapot, leejt, lepöttyent dolgokat, én meg törölgetek utána.
Persze erre senki nem kér meg. A szar kapcsolatomban, ahol "pain in the ass" voltam megtanultam, hogyha valami zavar, akkor azt én csináljam meg, ne a másikat cseszegessem vele. Ebben most kibontakozhatok kellően.

Bosszantó, hogy nekem kell logisztikázni, hogy ki tudjak mosni úgy, hogy ő épp ne legyen itthon vagy aludjon, mert ha fent van, akkor nem teregethetek, mert rám förmed, hogy "nem igaz, hogy ezt most kell csinálni". De ha valami nincs kimosva, akkor megkapom, hogy "bezzeg amíg magára mosott, addig mindig volt tiszta cucc". 
Egész nyugodtan berakhat ő is egy mosást néha.

Van egy cuki csincsillája. Imádom, szeretem és tudom, hogy kell neki a mozgás, néha ki kell engedni. 
Azzal már megbékéltem, hogy minden tiszta kaki utána és porszívózhatok ezerrel.
Egy dolog van amire húzom a szám, mégpedig az, hogy megrágja a bútorokat, szegélylécet, stb.
De ha ezt megemlítem, akkor megkapom, hogy szegény "semmit" nem csinálhat. És ha mondom, hogy amúgy mindent csinálhat, csak ezt ne, akkor szemforgatás a reakció.

Minimális kritika és határok meghúzása azonnal triggert indít be.

Napi kifakadás:
Mindenben alkalmazkodom amiben csak tudok. Tejet hozok a Pennyből, mert csak a Pennys tejet issza meg. Mindent úgy főzök ahogy ő szeretne, mert ahogy én csinál az "szar", explicit kimondva.
Elköltözünk, mert "panelban csak elmebetegek" élnek és minden alkalommal a fejemre olvassa a "szar döntéseim". Holott én is piszkálhatnám, a fejére olvashatnám, hogy minden áldott nap látom a csuklóján az exével közös tetkóját. 
De az én szar döntésem az mindig nagyobb, hiszen én 15 évig voltam együtt valakivel, az sokkal durvább neki, mint az, hogy ő ezalatt a 15 év alatt szült egy csodás gyerkőcöt, együtt élt egy sráccal, majdnem eljegyezte egy másik, volt közben még két nagy szerelme és még ki tudja mennyi randi. B-re nem is emlékezett...Nem tudom ez mennyivel jobb. 

Ő mit tesz bele ebbe az egészbe? Azt, hogy elvisel engem, akinek az attitűdje valóban nem kompatibilis vele? Én kommunikatív vagyok. Szeretek az érzéseimről beszélni és szeretem és el is várom, hogy a párom is megtegye. Neki, ha beszélek az érzéseimről, akkor felszisszen, hogy "ajj már megint dráma". Ha pedig az ő érzéseiről kérdezem, akkor "hagyjál már ezekkel a bugyutkaságokkal, majd elmondom, ha akarom". És nem mond semmit.
Én tényleg igyekszem értékelni, hogy el mer köteleződni, ki mert lépni a komfortzónájából és nagyon sok mindenen változtatott azért, hogy együtt legyünk. Beenged az életébe, olyan mélyre, mint - remélem - senki mást még. De néha úgy érzem, hogy magányos vagyok...

Manapság nagyon fáradt vagyok. Arra nem képes, hogy a közös filmezés utána megigazítsa nekem a kanapét, ahol amúgy alszom. Mert bár az esküvőnkre készülünk, továbbra sem alszunk együtt. Tavaly október óta nagyjából 5-6 együtt töltött éjszakánk volt. 
Az új lakásban viszont 2 méter széles ágyunk lesz (már ha összejön). Kíváncsi vagyok azt hogy fogja bírni. Látom a repedéseket.