Kezd lassan átmenni egy határon az, hogy mennyire alkalmazkodom. 
Hétfőn hazajött munkából, mert rosszul volt, és kedden is itthon maradt gyógyulni. Ma is itthon maradt még, de mivel már lassan nincsen tiszta ruha, ezért ma mosnom kell. Ehhez viszont be kell szednem a szárítóról a megszáradt ruhákat. Eljutottunk arra a szintre, hogyha nincsen ruhája, akkor drámázik, hogy neki sosincs ruhája, most viszont azért basz le, hogy mit mászkálok.

Közben egyébként főzök, ő pedig kiment az erkélyre napozni, de mivel a szomszédban felújítanak és zaj van, ezért megkérdezte, hogy nincs-e kész a napi melóm, mert le kéne lépni itthonról. Nincsen. Tegnap is este 11-ig pihentünk a kanapén.

Egyszerűen nem értékeli azt a munkát, amit én beleteszek a kapcsolatunkba illetve a háztartásba. Ugyanilyen hálátlan voltam H-val. Akkor is majdnem ennyi házimunkát csináltam, viszont mosás és hajtogatás az ő reszortja volt. Rengetegszer lebaszott, hogy hogy veszem ki a pólót szekrényből, hogy felgyűrődik az alatta lévő sarka, és hogy mennyire nem tisztelem az ő munkáját, odafigyelhetnék erre. Megint megkaptam a karmától.